ülünk itt némán csendünkbe fagyva szavaink bénán félig harapva előttünk semmi mögöttünk minden egymással lenni erőnk már nincsen kihalt a színpad a játéknak vége vagyok és itt vagy igen és mégse hajolj meg kedves lement a függöny szemem bár nedves látod, csak műkönny…

hiszem, hogy jössz már felém, csak nyomomat nem leled, bánatom múló, átkozott telén, majd tavaszba költözöm veled... a morzsákat elszórtam. Ne félj, biztos jelek vezetnek utadon, a célban higgy, ne csak remélj, hisz' magamat titkon mutatom... ha megtaláltál beléd költözöm,…

 lépcsők, arcok, megfakult félhomályban, elárvult rózsa kopott kövön, törött vázából kiömlő vize körbekúszta lassan álmaim szőtteköntösöm...             

  Amikor gyűrögeted a szemed sarkából a maradék álmot, tudd, hogy egy szép nap vár rád. Éld úgy, hogy holnap is érdemes legyen folytatni...nincs semmi, ami ettől eltántoríthat...elvehetik a kedved, lehetnek olyan dolgok, amik elszomorítanak, egy-egy futó pillanatra…

Hinném, hogy értesz és nem csupán félre, tudom, hogy féltesz, de megkérlek, végre engedj el, nem kell e rám rakott bilincs... mit bennem keresel, az számodra nincs. Múló perc érintett csupán egy éjszakán, reggel tétován intett s jel maradtam, talán megőrzött tekintet emlékeid…